A futball tételesen is a világ legnépszerűbb sportja, óriási ereje van földünk minden szegletében, így nincsen olyan filmrendező, akinek egyszer legalább ne futna át a fején, hogy milyen jó is lenne filmet rendezni róla vagy legalább némileg becsempészni az aktuális alkotásba. Lássunk néhány jól és néhány kevésbé jól sikerült darabot, továbbá néhány érdekességet ezen művek kapcsán.
Mielőtt elmenekülnétek, kezdjünk is mindjárt a „Menekülés a győzelembe” című klasszikussal, ahol a futball maga testesíti meg a reményt és a szabadság iránti vágyat. A film talán a valaha készült leghíresebb alkotás futballtémában, hiszen olyan szereplők tűnnek fel a műben, amit nem sokat kell magyarázni. Stallone, Michael Caine, Max von Sydow színészlegendák mellett a világ valaha élt legjobb játékosa Pelé, az angol válogatott rendíthetetlen ’66-os csapatkapitánya, Bobby Moore és a szintén világbajnok Ardiles is szerepet kap. Bár nem világrengető darab, de kötelező.
Ám igazi korszakát mégis a 2000-es évek elején kezdte kiélni a szakma, hiszen a futballsztárok ekkor már valódi globális márkákká váltak és a jelenlegi átnyálazásból aligha kihagyhatatlan David Beckham, a kevésbé jól sikerült „Csavard be, mint Beckham” alkotás mellett, a Pepsi számára gyártott filmek, amik a mai napig éles emlékeket hagynak minden ma már 30 körüli fanatikus elméjében. Beckham cowboyként, gladiátorként, szörfösként és minden módon vedelte az üdítőitalt, amihez persze évről évre társultak aktuális tagok. Az biztos, hogy a Pepsi egy életre elfelejtette ezt követően a karakterek ilyen jellegű ábrázolását, de nyugodtan mondhatjuk, hogy a többi iparág esetében sem látunk már ilyen darabokat.
Nagyon népszerűek lettek bizonyos sztárok a visszavonulásukat követően, így őket minden létező filmbe megpróbálták behalászni, ha kellett, ha nem. Ilyen volt Eric Cantona és Vinnie Jones. A túlmozgásos, a stoplit fiatalon lerakó játékosok voltak ők, akik kellően extravagánsak voltak ahhoz, hogy ne akarjon kihozni belőlük valamit Hollywood. Cantona a magyarul „Csere.com” című alkotás mellett a „Barátom, Eric” vagy a „Megváltás” címre hallgató filmekben tűnt fel. Egyébként 30 alkalommal állt valamilyen formában már a kamerák elé.
Vinnie Jones karaktere ennél is érdekesebb, ugyanis az egykori focista, sokkal komolyabb és méretesebb szerepeket is kapott, amiben bebizonyította, hogy nem egy tehetségtelen alakról beszélünk esetében. Leghíresebb szerepei Guy Ritchie filmjeihez kötődnek. A „Blöff” vagy a „Ravasz az agy és a két füstölgő puskacső” mind igazi brit alkotások voltak, a maguk pikírt humorával és groteszkjeivel. Vinnie mára sorozat sztár, játszott a megújult „MacGyver”-ben, a „Zöld Íjász”-ban és főszereplő az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő „Galavant”-ben. Az egykori játékos 94 különböző alkotásban csillogtatta meg jellegzetes mosolyát és alighanem még legalább ennyiszer szeretné. Állítólag a „Kingsman” második részében is jut neki némi szerep. A legendás Eurotrip jelenetet meg ugye ki felejtené? Szemmel nyitni a sört, csak a sci-fikben lehetséges, na meg Vinnie Jones képes rá.
Ahogyan az is várható volt, hogy egyszer valaki egy képzeletbeli feltörekvő sztár életét is be akarja mutatni, így a „Gól” tündöklése és bukása is megér pár gondolatot. Ami különösen azért érdekes, mert mégis két klub adta a nevét magához a filmhez és nem fals csapatok mezeiben láttuk szaladgálni hősünket. Beckham feltűnése a második részben már éppen elég volt ahhoz, hogy sok nézőt becsábítson a moziba. Ugyanakkor érdekes, hogy a két film összességében kudarcot vallott a jegypénztáraknál és nem ütötte át azt a bizonyos gátat, amit eredetileg megcélzott volna.
Talán a mai napig legajánlottabb film, a Brian Clough nem csak 44 a Leeds csapatánál eltöltött napját bemutató darab. A film az „Az elátkozott Leeds United” név alatt fut, de igazából Clough életéből visszamenőlegesen is látunk számos érdekességet. Különösen hiteles módon ábrázolja az angol futball '70-es éveit. A kezdődő huligánérát, a vállalhatatlan talajú pályákat és a munkásosztályból származó játékosok mindennapjait. Talán a nottinghami időket is érdemes lenne felidézni, mert annál nem sokkal több csoda történt a futball világában valaha is.
Összességében elmondhatjuk, hogy a dokumentumfilmek (The Class of ’92, One night in Turin) és elsősorban a brit alkotások érték el céljukat és a futball megfilmesítésének illetve bármilyen más képbe való átültetésének elképzelése alapvetően hibás és nem eredményez minőségi terméket. Talán azt még elképzelhetőnek tartom a jövőben, hogy egy sorozatban esetleg kifejtsék egy játékos vagy csapat életét, de amíg fiktív nevekkel dobálózva teszik ezt, valószínűleg kevés sikerrel járhat majd ez az elképzelés.
