A Lukaku igazolás olyan érzelmi hullámokat csapkodott a Stretford End (és egyéb United blogok) kommentfalának, amiről úgy gondolom érdemes írni egy szösszenetet. Az egymással vitázó felek ugyanis közel sem állnak olyan távol egymástól, mint gondolnánk.
Változások és a bizonytalanság: Kezdjük ott, hogy a magam részéről mindenkit meg tudok érteni, akit az elmúlt négy év kiábrándított. Van olyan, aki a játék miatt nem bír minket nézni, mondván ez már nem az a United. Másnak Moyes, sokaknak van Gaal tett be. Mourinho eljövetele után pedig még az egyik legdurvább törzskommentelő is megtért és hírét azóta sem hallottuk a Stretford End harcmezején. Az, hogy José ül a United padján, láthatóan még mindig sokaknak böki a szemét és nyilván indokaik is vannak a dolog mögött, ha nincsenek, akkor kreálnak valamit. Összességében azonban hasonlatot is nehéz találni a United és Mourinho találkozására, így én sem keresem.
United Way nélkül?: Aztán itt vannak a reményüket olykor visszanyerő alakok, akik hasonlítanak egy lakatlan szigeten rekedt hajótöröttre, nekik mindegy ki az edző. Számukra egy kósza sirály (értsd: egy átigazolási pletyka, egy görcsös siker otthon a Boro ellen) is azt jövendöli, hogy hamarosan érkezik a mentőcsónak és vége lesz ennek a rémálomnak (értsd: nincs már messze a csúcs). Minden felcsengő Morata, Matic vagy Fabinho deal indokolható, minden hazai 1-0 jó, csak lépjünk már. Alighanem ezt is meg lehet érteni.
Vannak azok az arcok, akik szerint minden szar és ez így is marad amíg…na, ez az amit nem tudunk pontosan. Ferguson ugyanis aligha tér vissza, nem lesz még egy Class ’92 sem, persze reménykedni szabad és jogosan lehetne követelni a koncepciót, hiszen valami Barcelona nevű csapatnál eléggé bejött. A fiataljaink valóban látványosan kezdenek kiszorulni a csapatból (Fergiehez viszonyítva biztosan) és sajnos egyre kevesebb szerephez jutnak. Louis van Gaal itt hozott némi váratlant, hiszen nélküle ma Rashford vagy Lingard sem biztos, hogy a keretben lenne és Martial sem produkált volna egy ilyen fantasztikus első szezont. Más kérdés, hogy a szurkoló amilyen gyorsan szeret, olyan gyorsan ellenkezik is, így a franciánál hamar lefőtt „az új Henry” szöveg. Mindenesetre a tudatos építkezést kellene követni, amiben van szerepe saját nevelésű fiataloknak, így érthető, ha sokan sápítoznak néhány nyári vétel miatt. A több fiatal beépítése ugyanis látványosan csökkenthetné az igazolások számát és az általánosan elköltött lóvé mennyiségét is.
Raiola faktor: A dagadt olasz most már összes értékes játékosa a United mezében játszik Donnarummán kívül. Könnyen lehet, hogy az ifjú olasz titán lesz a United egyik következő nagy húzása. A mai modern futballban nem lehet megkerülni az ügynökök szerepét, a magam részéről sem akarom. Abban viszont biztos vagyok, hogy a dolgok ebben sem feketék és fehérek. A döntéshozók biztosan szabályozni szeretnék majd ezeknek az embereknek a befolyását a futballban, de nem lesz egyszerű. Nem is nagyon akarom ezt tovább fejtegetni, csak egy jó írást ajánlanék.
Edzőváltások: Mindezek mellett a rengeteg edzőváltás teljesen egyértelműen viselte meg a United életét. Moyes esetében a legnagyobb probléma talán éppen az volt, hogy nem igazolt rendesen. Persze a rutintalanság és a tekintély hiánya erre sok lapáttal tett rá. Itt érdemes Ferguson hirtelen lelépését megemlíteni és azt, hogy Moyes az ő választása volt, illetve az a keret sem egy bajnokcsapaté volt más kezében. A skótot követő holland pedig érthetetlen módon nem állította meg az olyan transzfereket, ami végül Falcao vagy Di María vörösbe borulását jelentette. A 352 és az érthetetlen labdatartós 4231 sem vitte semerre a csapatot. Rojo, Blind vagy Herrera azonban oszlopos tagjaivá váltak a Vörös Ördögöknek. Nem véletlen, hogy van Gaal menesztése is sokakból váltott ki érzelemkitöréseket, főleg miután Mourinho bejelentése sem váratott sokat magára miután repült a tulipános keresztrejtvényfejtő. Talán megkaphatta volna a harmadik évet az isteni Lajos? Szintén itt érdemes még megjegyezni, hogy Mourinho eltávolításának szerintem akkor sem lett volna értelme, ha nem jön össze a BL szereplés a 2017-18-as szezonra.
Rooney: Mourinho saját bűnei közé sorolható Wayne Rooney fél szezonon való erőltetése, amire még akkor sem nagyon találhatunk indokolható választ, ha a „legenda” „érje már el a 250 gólt” és egyéb varázsszavakat húzunk elő a kalapból a neve hallatán. Ugyanakkor felfoghatatlan az is, hogy van Gaal miként gondolta, hogy középpályást farag a lustává vált angolból, aki igazából világéletében csak csatárként (oké, secondary strikerként is) állta meg a helyét. Illetve, ott volt még a Moyes által odapasszolt csapatkapitányi karszalag és a zsíros szerződéshosszabbítás is, ami nagyon nagy hibának minősíthető. Egyáltalán nem tett jót a csapatnak egy játékos szent grálként kezelése, sokat elmond a szituációról, hogy nem volt az a szar teljesítmény, amit el ne nézett volna a közösség jelentős része a csatárnak és ne akarták volna a mesterek valahogy betuszakolni a kezdőbe. Hiába, az érzelmek nagyon erős dolgok és egy általános szurkolót nehéz lenne is megróni ezért.
Pénzügyek: Gill és a pénzember Woodward helycseréje is egy olyan momentum, amely az addig megszokott mederből alaposan billentette ki a United együttesét. A marketingérték, a csapat általánosan felbecsülhető pénzügyi mutatói sokkal többet jelentenek, mint a sportszakmai sikerek. Ez egy átlagos szurkoló számára felfoghatatlan…vagyis talán kérdezzük meg, hogy mit gondolnak erről az ágyúsok rajongói. A két csapat helyzete merőben más, de a pénz > klubsiker reláció fennáll.
Szerencsefaktor: A szerencse forgandó vagy a jó csapatnak van szerencséje? Ránk valószínűleg egyik sem volt igaz. Mert jó csapatnak sem volt mondható ez a United az elmúlt négy esztendőben, de az, hogy a szerencse sem állt mellénk, abban biztosak lehetünk. 2014-ben simán megnyerhettük volna a Ligakupát, van Gaal 2016-ban is bőven összehozhatta volna a BL helyet és Mourinho első éve is könnyen fordulhatott volna sokkal szebbre, ha nem sikerül mindent elbaltázni a hazai mérkőzések jelentős részén, ahol nyolc-tíz pontot dobtunk ki ablakon.
Lesz ez még így se?: Zárásként mondjam azt, hogy egy igazi United szurkoló így szereti a csapatát vagy sehogy? Lehet törökgábori módon elemezni a United múltját, jelenét és úgy a teljes játékospolitikát, de el kell fogadni amit Beyonder már jó négy éve megírt Ferguson távozása után. A gondolatok tömören úgy szóltak, hogy innentől semmi sem biztos, szabadjára vagyunk engedve. Most már az ötödik esztendőre fordulunk, amióta ezt a bőrünkön érezzük. A kedvenceit minden rajongó sikeresnek szeretné látni, mindenki szeretne sajátneveléseket, mindenki vágyik jó játékosok leigazolására és a többség egy valódi csapatot szeretne, nem két-három sztárjátékost, akik majd megoldják az összes felmerülő problémát.
A Manchester United együttesénél hiányzik a koncepció, de ne gondoljuk azt, hogy ez örökké így lesz. A Unitednek bőven van pénze, vonzereje, mindezek mellett egyre jobb játékosokat sikerül bezsákolni, amiből már előbb vagy utóbb ki kell jönnie valaminek. Mourinho után el fog jönni egy olyan edző, aki a csúcsra járatja a gépezetét, de még az is lehet, hogy a portugál okozza majd ezt a meglepetést. Csak győzzük kivárni!
