A bukás egy sportoló életében olyan természetes, mint a levegő,ami néha sajnos tele van szmoggal. A most véget ért Olimpia is pontosan ezt bizonyítja. Az alábbiakban, már-már felsorolásszerűen összegyűjtök néhány olyan esetet, ami talán a legerősebbek közül való.

bukas brazil cruyff worldcup

 

Az 1950-es világbajnokság már többször lett említve, nem véletlenül. Miközben az angol válogatott egyik fele haknizott a világ végén, addig a másik fele Brazíliába ment a világbajnokságra, ahol 1-0-os vereséget szenvedett az Egyesült Államok legjobbjai ellen. Anglia ekkoriban egyrészt még magasról tett a VB-re, ekkor vett rajta részt először, ám ez az eredmény a mai napig a legsokkolóbbak közül való, hiszen az amerikaiak valóban igazi amatőrök voltak. Anglia persze így már a csoportban búcsúzni is kényszerült. Ám nem járt jobban Brazília sem, akiknek egészen 1958-ig kellett várni az első VB címre. Igaz, ha arra gondolunk, hogy Neymar és csapata alig néhány napja szerezte meg az első Olimpiai bajnoki címet, akkor ez nem is olyan vészes. Szóval visszatérve 1950-re, a brazil válogatott egy fura lebonyolítású rendszerben (erről írok hamarosan) játszott körmérkőzéseket Spanyolország, Uruguay és Svédország válogatottjával. A legutolsó mérkőzésen a Maracana közel 200 000 (!) őrjöngő rajongója előtt már egy döntetlen is elég lett volna a szamba kiötlőinek, ám a szívós uruk 1-0-os hátrányban sem adták fel és megfordították a mérkőzést, amivel másodszor és mindmáig utolsó alkalommal hódították el a világbajnoki trófeát. Az eredmény hatására többen öngyilkosok lettek a stadionban, egyszerűen leugrottak a legmagasabb karéjokról.

bukas brazil cruyff worldcup

Bármennyire szomorú, nem lehet elmenni az Aranycsapat 1954-es elbukott döntője mellett, ha Imre Gézát 40 évig fogja kísérteni az Olimpiai ezüst, akkor vajon az akkori játékosokat, edzőket vagy Szepesi Györgyöt meddig zargathatja vagy sajnos már leginkább csak zargathatta ez az emlék? A csoportmérkőzésen ráadásul 8-3-ra rendeztük le az NSZK-t. A döntőig pedig mindössze úgy juthattak el a németek, hogy valami érthetetlen rendszernek hála külön ágon szerepeltek az első és második csapatok a kieséses szakaszban. Különösen fájó az is, hogy Puskás találatát les címén érvénytelenítették a mérkőzés végén.

bukas brazil cruyff worldcup

Maradva a világbajnokságoknál, 1966-ban az ismeretlen Észak-koreai válogatott egyszerre döbbentette meg a világot Olaszország parkolópályára rakásával. Az eset ráadásul úgy volt sokkoló, hogy a taljánoknak a döntetlen is elég lett volna a továbbjutáshoz. Észak-Korea ezt követően, a negyeddöntőben már 3-0-ra is vezetett Portugália ellen, ám végül 5-3-as vereséget szenvedett, az igazi bukás még csak az lett volna Eusebio és csapata számára.

Meg kell, hogy emlékezzünk Johan Cruyffról is. Az idén elhunyt klasszis, a futball világát mind játékosként, mind edzőként alaposan felforgatta, ennek ellenére sajnos 1974-ben a fináléban a házigazda NSZK-tól szenvedett vereséget a holland válogatott. 1978 azonban ennél sokkal rosszabbul alakult, Cruyff ugyanis lemondta a válogatott szereplést és nem utazott el Argentínába. A csendet csak 30 évvel később törte meg a legenda, amikor is kifejtette, hogy emberrablás áldozata lett a családjával együtt és esélye nem volt teljesen a tornára koncentrálnia a szabadulásukat követően. „Amikor rendőrök alszanak a házadban, akkor tudod, hogy nem fogsz tudni 200%-ot nyújtani egy olyan eseményen, ahol nincs más esélyed másként a csúcsra érni.”

bukas brazil cruyff worldcup

Nem szabad elfelejteni 1986-ot, ami magyar szempontból egy olyan év volt, ami után a magyar foci igazából 30 éves csipkerózsika álomba merült. Ahogy Hofi Géza megmondta: „Csak az volt a baj, hogy gömbölyű volt a kapufa.” Sajnos ennél azonban mélyebb válság húzódott, az 1985-ben még világranglista első magyar válogatott súlyos 6-0-os zakója mögött, amit Szovjetunió válogatottja mért ránk. Különösen áthallásos ez, ha tudjuk, hogy az eset ráadásul éppen a csernobili katasztrófa után pár hónappal történt. A magyar futball ezt követő évtizedei pedig továbbra is az elrejtett X-Akták között szerepelnek.

bukas brazil cruyff worldcup

Elég a károgásból, ugyanis 1988-ban Vinnie Jones és csapata úgy ütötte el az akkor Európa-szerte híres Liverpool együttesét az FA Kupa sikertől, hogy azt a mai napig megemlegetik brit földön. A bajnok Liverpool már a duplázásra készült, amikor minden idők egyik legalulreprezentáltabb klubja jókora borsot tört a vörösök orra alá. A mérkőzésen ráadásul először történt meg az FA Kupa történetében, a Wembley stadionban, hogy egy kapus büntetőt védjen. A tizenegyest elhibázó Alridge néhány perccel később meg is kapta a maga cseréjét, a Wimbledon pedig a régóta áhított trófeát.

Ugorjunk megint egy nagyobbat. A XXI. század első évében a St. Gallen és a Chelsea csapott össze az akkor még UEFA Kupa selejtezőjében. A londoniak hazai környezetben 1-0-os győzelmet arattak, a visszavágón azonban Svájcban valami olyasmi várt rájuk, amin még ők is meglepődtek. A 70 000 fős városka játékosai ugyanis már az első félidőben megfordították az állást. A Panucci, Le Saux, Flo, Zola, Di Matteo összetételű csapat pedig ezzel nem is tudott mit kezdeni. Az előző esztendőben még BL negyeddöntőt játszó Chelsea számára bizony ez beesett az igen komoly égés kategóriába. Majd nem sokkal később jött egy bizonyos Abramovic...

A világbajnokságokra visszatérve, nem tudok elmenni a 2002-es francia produkció mellett. A világot addig leigázó gallok Zidane eltiltása miatt, két mérkőzésen a Real Madrid sztárja nélkül kellett, hogy pályára lépjenek és ennek 0 gól és 1 pont lett az eredménye. A nyitófordulóban pedig általános sokkot okozva szenvedtek vereséget az afrikai, Szenegál válogatottja ellen, végül búcsúztak már a csoportban. Az azóta már sajnos elhunyt mester, Bruno Metsu kis híján a legjobb négyig vezette Dioufékat, ám végül a törökök megálljt parancsoltak a negyeddöntőben az akkori meglepetéscsapatnak. Ám nem egyedül a franciák diadalmenete szakadt meg hatalmas bukással, Spanyolország három egymást követően siker (2 EB, 1 VB) után 5-1-es vereséget szenvedett Hollandia legjobbjai ellen 2014-ben. A mérkőzés alakulhatott volna másként, ugyanis del Bosque együttes 1-0-os vezetésnél büntetőt hibázott és van Persie álomfejese pedig szünetig kiegyenlítette van Gaal legjobbjainak hátrányát. Villa és társai pedig már a csoportküzdelemk után kulloghattak haza. Viszont, ha úgy gondoljátok, hogy ezt nem lehet fokozni, akkor már most megnyugtatok mindenki, lehet. A futball történetében nagyobb bukást aligha lehet elképzelni, mint amikor az ötszörös világbajnok Brazília, hazai pályán kap történelmi verést. Igaz, hogy Neymar és Thiago Silva nem tudtak pályára lépni az elődöntőben, de erre azért senki nem számított. A 7-1 elsöpört mindenkit és még 100 év múlva is a futballtörténelem könyveiben lesz a helye. A későbbi világbajnok Németország darabokra tépte a sebzett oroszlánt. Brazília utoljára 1920-ban kapott ki 6 góllal.

bukas brazil cruyff worldcup

Már csak két darab méretes hasra esés maradt, de az sem a kicsik közül való. 2005-06-ban az akkoriban még komolyan vehető Celtic csapata az Artmedia ellen szaladt bele egy 5-0 (!) – os vereségbe Szlovákiában. A skótok hazai pályán 4-0-ra győztek, ám ez értelemszerűen nem volt elég a továbbjutáshoz. Az Artmedia még egy akadályt véve pedig bejutott a BL csoportkörébe is, ahol 6 pontot szerezve a 3. helyen fejezte be a küzdelmeket.

A végére is egy igen erős pofon maradt, méghozzá Hollandiából. Még a Real Madrid sem lő mindennap 8 vagy 10 gólt, ám amikor ez egy rangadón esik meg a németalföldön, akkor az még sokkolóbb. A PSV ugyanis kétszámjegyű góllal tömte ki a rotterdamiak hálóját. A Feyenoord kapujába kétszer még a mi Dzsudzsák Balázsunk is betalált.

bukas brazil cruyff worldcup

A futball bizony nagyon könyörtelen és elég egy rossz nap vagy akár egy rossz napot kifogó játékos (erről a Számháború című könyv részletesen is ír) és máris kész katasztrófába torkollik minden. A jövőben is biztosak lehetünk benne, hogy jó pár sokkoló eredmény fog még születni a zöld gyepen, ugyanis a mai napig a futball az a játék, ahol a legkisebb eséllyel nyernek a papíron erősebb csapatok!