Hol romlott el a magyar foci? - kérdezhetné az átlagos, de már teljesen megkeseredett futballszurkoló. A válasz egyértelműen az elhibázott játékospolitikához, a felelőtlen klubvezetéshez és a nem létező utánpótlás-neveléshez vezethető vissza. Ugyanakkor, ami a romlás végleges útjához vezetett, az sok esetben nem maga a rossz játék volt, hanem az, ami az eredménytelenségből fakad. A hazai élvonalban ez nem más, mint maga: a bunda.

bunda nb1 mennyei bortonsprint

 

A sportfogadás ugyanis egy olyan dolog, amely az internet terjedésével és az egyre terebélyesedő kötési lehetőségekkel, igazán széles tárházat kínál a sportolók számára a fogadására. Rosszabb eset az, amikor a sportolók saját mérkőzésükre fogadnak, hiszen innentől veszíti értelmét mindaz, amit általánosságban a játékról már gyerekként megtanulhattunk, ez pedig maga a tisztaság és a sportszerűség.

Hazánkban a 2000-es évek elejétől kezdve, szinte megállíthatatlanul szaporodtak a bundamérkőzések, amelyek gyakorlatilag megrendítették a kisebb csapatok szurkolóinak lelkesedését és a már korábban emlegetett tisztaságba és sportba vetett hitét is. Könnyű volt elbundázni olyan mérkőzéseket, amelyek senkit vagy csak keveseket érdekeltek. Így Magyar Kupa, Ligakupa (óó, vajon ilyen sorozat miért volt?), vagy nem igazán számító bajnokik tucatja került fel el egy évtized alatt a vizsgált mérkőzésék listájára. Ráadásul az évek alatt egyre kevesebb néző követte a hazai bajnokikat, így már tényleg csak a legszakavatottabb szemek számára lehetett igazán gyanús néhány jelenség.

bunda nb1 mennyei bortonsprint

Volt olyan magyar futballista, aki be is vallotta a bundázás tényét, de arra hivatkozott, hogy vele szemben sem jártak el korrektül a klub vezetői, így nem maradt más lehetősége, mint mérkőzések manipulálása. Csak a REAC perben 17 ember ült a vádlottak padján, végül mindenki megúszta letöltendő börtönbüntetés nélkül az ügyet és csak két futballista esetében járt ki a „nem bűnös” ítélet. Kutasi Róbert öngyilkossága pedig a mai napig egy feldolgozhatatlan trauma a hazai sportéletben és már csak az ő esete miatt is fontos, hogy ne engedhessünk ennek a mélyrepülésnek a megismétlődését a magyar futballban.

Sokkoló, hogy egyes játékosokat még a házi őrizetükben is bundázáson kaptak. Még elkeserítőbb volt azt látni, hogy egyes, a bundaügyekben érintett játékosok a különböző online oldalakon ajánlgatták saját magukat, mint tippelési szakértőket.

bunda nb1 mennyei bortonsprint

Érdekes egy kedves cimborám története is, aki végigkísérte az Eger csapatának egyetlen élvonalbeli szezonját az elmúlt években. Azóta is összetörten értetlenkedik, ha szóba kerül a téma. Az egri bundaügynek 24 vádlottja volt. A csapatot szponzoráló mecénás ugyanis a feljutást követően kiszállt a bizniszből és ezzel számos olyan forrás elapadt, amelyből a labdarúgócsapat addig jól élt, így jó néhány játékos az egyszerűbb megoldást választotta a pénzkereséshez…

Kóczián Dávid, -jelenleg megyei szinten futballozó játékos- pedig az idei évben jelentette meg könyvét, melyben ugyanarról ír, amelyet például P. Tibor is gyakran emlegetett, igaz a mű fiktív nevekkel és helyszínekkel dolgozik.

Még elkeserítőbb, ha tudjuk, voltak olyan edzők, akik úgy nyilatkoztak, hogy még nekik sem tűnt fel a játékosok viselkedése és az, hogy esetleg elszotyizták volna a mérkőzéseket.

Hogy a magyar futball tanult volna bármit is az esetből, az igen nagy kérdés, de az már egészen biztos, hogy a szurkolók öröme vagy bánata mögé mind a mai napig félelem és gyanakvás társul. Emlékezhetünk a Vasas csodálatos fordítására (0-3-ról 4-3) az osztrák Sturm Graz csapata ellen egy nyári felkészülési mérkőzésen, illetve azt nem sokkal követő Európa Liga selejtezőre is (1-3-ról 4-3, az utolsó néhány percben három gólt is kapva). Nem beszélve a magyar válogatott arcpirító vereségéről Andorra ellen, amely egy gyakorlatilag tétnélküli találkozón jött össze.

Persze nem csak itthon van probléma, hiszen a 2018-as vagy 2022-es világbajnokság helyszíneinek kiosztása is felvetett már számos kérdőjelet, sőt, Blatter bele is bukott az egész mismásolásába, de alighanem ez egy másik téma része kellene, hogy legyen.

A hazai futball azonban így is egy örök börtönnek tűnik azok számára, akik még mindig nem adtak fel teljesen annak követésével.

bunda nb1 mennyei bortonsprint